Aktuális híreink

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A TargetEx Kft. új reagenst fejlesztett ki gyors diagnosztikai módszerhez

A TargetEx Kft. 2021-ben 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása (2020-1.1.2-PIACI KFI) című pályázati program keretében. A több mint 175 millió forintos összköltségvetésből a ”20 perces polimeráz reakciót alkalmazó diagnosztikai módszerhez reagensek kifejlesztése” című kutatás-fejlesztési projekt valósult meg és fejeződött be sikeresen.

További információ itt.


2023. 07. 11.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Magyar Biotechnológus-hallgatók Egyesületével való együttműködés keretében 2023. április 21-én megrendezésre került az első biotechnológus hallgatói nap, mely napon egyúttal az MBSZ éves közgyűlését is sikeresen megtartottuk. Utóbbi eseményen megszavazásra került a 2022-es mérleg, megújításra került a szövetség alapszabályzata, valamint az elnöki tisztségeket betöltő személyek mandátuma is. Az egyes határozatokról szóló dokumentumok itt érhetőek el.

Felügyelőbizottsági elfogadói nyilatkozatok
Első közgyűlés jegyzőkönyv
Második közgyűlés jegyzőkönyv
Közgyűlés ppt
Új alapszabály

2023. 04. 25.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Pharmahungary cégcsoport a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetével együttműködésben kutatói projekt menedzser pozíciót hirdet kardiovaszkuláris gyógyszerfejlesztési területen.

Bővebb információ itt.

2023. 04. 25.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A TargetEx Kft. a jövő PCR reagenseit fejleszti

A TargetEx Kft. bejelentette, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési ésInnovációs Hivatal által meghirdetett GYORSÍTÓSÁV (kódszám: 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV) pályázati program keretében elnyert támogatással új kutatás-fejlesztési projektet indít ”A jövő PCR reagensei: új innovatív termékek fejlesztése” címmel. A projekt összköltsége várhatóan 150 millió forint lesz, melyhez 110 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap a vállalkozás.

További információ itt.


2023. 03. 21.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A TargetEx Kft. innovatív vírusdiagnosztikai reagenseket fejleszt

A TargetEx Kft. bejelentette, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési ésInnovációs Hivatal által meghirdetett EUROSTARS – Az Innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvétel támogatása (kódszám: 2022-1.2.7-EUROSTARS) pályázati program keretében elnyert támogatással új kutatás-fejlesztési projektet indít ”Vírusdiagnosztikai reagensek fejlesztése nukleinsav izolációs lépés kihagyásával” címmel. A projekt összköltsége várhatóan több, mint 164 millió forint lesz, melyhez 121 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap a vállalkozás.

További információ itt.

2023. 02. 15.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Péter Ferdinandy, MD, PhD, MBA, Founder & CEO of Pharmahungary Group noticed as ‘Highly Cited Researcher’ for the 5th time and elected as Editor-in-Chief of British Journal of Pharmacology

Bővebb információ itt

2022.11.30.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Pharmahungary sajtóközlemény: Kardiovaszkuláris betegségek mikroRNS alapú terápiájának továbbfejlesztése és kapcsolódó komplex
szolgáltatáscsomag piacra vitele.

Bővebb információ itt

2021.11.30.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Péter Ferdinandy, MD, PhD, MBA, Founder & CEO of Pharmahungary Group has been noticed as “Highly Cited Researcher” for the 4th time.

Bővebb információ itt

2021.11.30.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Pharmahungary Group and Remembrane developed and validated a medium throughput in vitro screening platform for testing potential cardiocytoprotective drug candidates against ischemia/reperfusion injury in the presence of hypercholesterolemia/metabolic disease comorbidities.

Bővebb információ itt

2020.02.25.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Sikeresen lezárt pályázat, Pharmahungary Group, Szegedi Tudományegyetem és Ashok & Rita Patel Institute (India) kardioprotektív molekula fejlesztése az akut miokardiális infarktus kezelésére.

Bővebb információ itt

2020.02.03.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A TS Labor Kft konzorciális együttműködés keretén belül új K+F projektet indított a 2-es típusú cukorbetegséggel kapcsolatos új markerek azonosítására és diagnosztikai fejlesztésére

Bővebb információ itt

2019. 12. 18.

Precíziós Diagnosztikai Innovációs Központ épül Érden

Pest Megye Önkormányzata pályázatot írt ki az Érden létrehozandó Precíziós Diagnosztikai Innovációs Központ helyiségeinek bérleti úton történő hasznosítására.
Az Innovációs Központba a precíziós medicinában kutatási- és fejlesztési, valamint innovációs tevékenységet végző, nagy növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozásokat, felsőoktatási intézményeket várják.
Pest Megye Önkormányzata e Központ megvalósítását egy nagyobb léptékű, piaci szereplők által megvalósítandó projekt, egy Pest megyei Egészségipari Tudáspark létrehozása első fázisának tekinti, melyet – együttműködési megállapodás keretében – Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen valósítanak meg.
A kiírás elérhető itt

2019.10.22.

A Targetex Kft. nemzetközi K+F projektben vesz részt új genom kapcsolók kifejlesztésére humán kórképek második generációs in vivo modelljéhez

A TargetEx Kft. bejelentette, hogy a „Közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása (NEMZ_16)” című pályázati program keretében elnyert támogatással egy nemzetközi, tudományos kutatás-fejlesztési konzorcium munkájában vesz részt. A projekt címe: “Új genom kapcsolók humán kórképek második generációs in vivo modelljéhez” címmel. A projekt magyar oldali összköltsége várhatóan 146 millió forint lesz, melyhez 110 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap a vállalkozás.
Bővebb információ itt

2018. 05. 02.

Magyar cégek hozhatnak áttörést az Alzheimer-kór elleni küzdelemben

Szakmai és üzleti szempontból is kiemelkedő eredményt hozott a gyógyszerfejlesztés területén dolgozó SONEAS Kutató Kft. és AVIDIN Kft együttműködése.
Az AVIDIN Kft. 2009-től foglalkozik Alzheimer-kór elleni gyógyszerkutatással. A cég molekuláris szintű biológiai és kémiai fejlesztései során fedezte fel azt az originális gyógyszerjelöltet (Q134R-K), amelyet a projektben résztvevő partnereivel ,,Kinolol” néven szabadalmaztatott világszerte. A készítmény Fázis I-es vizsgálatára 2012-ben a SONEAS Kft., mint az AVIDIN partnere kapott megbízást, melynek eredményeként 2017. december 15-én sikeresen zárult a 365 millió forint támogatású és ,,Kinolol gyógyszerjelölt preklinikai és klinikai kifejlesztése Alzheimer-kór ellen” című kutatási program.

Bővebb információ itt.

A Kinetolab Kft. megkapta az engedélyt beteg-eredetű tumor xenograft (PDTX) modellek gyűjtésére

A KINETOLAB Kft. bejelenti, hogy a beteg-eredetű tumor xenograft (PDTX) modellek gyűjtésére, kialakítására az Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottsága (ETT TUKEB) kiadta a cég számára az engedélyt. Az engedély nagy jelentőséggel bír, hiszen a beteg-eredetű mintákkal képzett modellekkel kapott eredményeket jobban elismeri a szakma, a modelleken végzett kutatások-fejlesztések eredményei jobb predikciót jelentenek újfajta terápiás hatóanyagok későbbi humán alkalmazhatóságára is.

Bővebb információ itt.

A BioTalentum Tudásfejlesztő Kft. „iNanoBIT” pályázatának sikere a H2020 programban

A BioTalentum Kft. által korábban elnyert EU-KP_16 pályázat támogatásával 2017. május 4-én benyújtásra került az „iNanoBIT” elnevezésű, NMBP-15-2017 H2020 pályázat, amelyet az Európai Bizottság pozitívan bírált el.

A sikeres pályázattal a BioTalentum Kft. a H2020 keretprogramban immár kilenc nyertes pályázatban szakmai partneri, valamint projektmenedzsment és disszeminációs feladatokat lát el, ezen felül ezúttal koordinátorként is jegyzi a projektet.

Bővebb információ itt.

Falling Walls Lab – 2017. május 25.

A hazánkban harmadik alkalommal megrendezésre kerülő, Németország újraegyesítése alkalmából megszervezett berlini „Falling Walls” konferenciához kapcsolódó innovációs verseny, a „Falling Walls Lab” nemzeti előválogatóját a Magyar Tudományos Akadémia és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezi.
A Lab kiváló lehetőséget nyújt hallgatók, fiatal kutatók, vállalkozók, és más szakmabeliek számára, hogy mindössze 3 percben megosszák kutatómunkájukat, üzleti modelljüket, innovatív projektjüket vagy ötletüket társaik és egy válogatott – üzleti és tudományos szakemberekből álló – zsűri előtt. A legkiválóbb előadók lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek a „Falling Walls Lab” Döntőn és a „Falling Walls” Konferencián Berlinben, melynek költségeit a Falling Walls Lab Foundation és a hazai szervezők állják.
Az esemény 2017. május 25-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán kerül megrendezésre. Alapképzéses, mesterképzéses, PhD hallgatók postdoc-ok, fiatal szakemberek, vállalkozók, és professzorok jelentkezését várjuk, akik:

– jelenleg alap- vagy mesterképzésben vesznek részt, vagy akiknek

– alapdiplomájuk megszerzése óta nem több, mint 10 év telt el, vagy

– a mesterdiplomájuk megszerzése óta nem több, mint 7 év telt el, vagy

– PhD fokozatukat az elmúlt 5 évben szerezték meg.

Jelentkezés a www.falling-walls.com/lab weboldalon.

A jelentkezési határidő: 2017. április 24.

Elindult a SciChallenge verseny: fiatal tehetségeket keresünk!

A BioTalentum Tudásfejlesztő Kft. örömmel osztja meg a hírt, hogy elkezdődött a nevezés a H2020 program által támogatott SciChallenge versenyre. A tudományos vetélkedőre 2017. április 30-ig várjuk a pályaműveket. A verseny a természettudományok, műszaki- és mérnöki tudományok, illetve matematika, azaz a STEM tudományterületek iránt érdeklődő fiatalokat szólítja meg. A 12 legjobb pályamunkát készítő versenyző meghívást kap a bécsi díjkiosztóra 2017 júliusában, ahol személyesen mutathatja be az általa elkészített posztert, prezentációt, illetve videót.

Bővebb információ itt, illetve a SciChalenge hivatalos weboldalán: www.scichallenge.eu.

A Targetex Kft.új K+F projektet indított hot-start (HS) polimeráz technológiák kifejlesztésére polimeráz láncreakciókhoz (PCR)

A TargetEx Kft. bejelentette, hogy a „Közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása (NEMZ_15)” című pályázati kiírás keretében elnyert támogatással új kutatási projektet indított “Új Hot-Start (HS) polimeráz technológiák kifejlesztése a polimeráz láncreakcióhoz (PCR)” címmel. A projekt összköltsége várhatóan 74 millió forint lesz, melyhez 56 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap a vállalkozás.

Bővebb információ itt.

Pharmahungary Group és Ashok & Rita Patel Institute kardioprotektív molekula fejlesztése az akut miokardiális infarktus kezelésére

A Pharmahungary Group és az Ashok & Rita Patel Institute of Integrated Study and Research in Biotechnology & Allied Sciences (ARIBAS) Magyar-Indiai Ipari Kutatás-fejlesztési Együttműködési Pályázatot nyert. A pályázat finanszírozza a mátrix metalloproteináz-2 (MMP) gátló molekulák továbbfejlesztését az akut miokardiális infarktus kezelésére.

Bővebb információ itt.

A mRNS.hu a Magyar Biotechnológiai Szövetség hivatalos online médiafelülete lett

A mRNS.hu weboldal szerkesztői gondoskodnak a biológia számos területével kapcsolatos, színvonalas, tudományos-ismeretterjesztő tartalomról, mely nemcsak a területen tevékenykedő kutatóknak, tanároknak, diákoknak szól, hanem az élettudományok iránt érdeklődő laikusoknak is. Az oldalon szívesen jelentetünk meg konferenciák, rendezvények programját, álláshirdetéseket és pályázati felhívásokat. A weblap mindenki számára lehetővé teszi a biológia területén elért újabb technológiai vívmányok, kutatási eredmények megismerését.

Látogasson el a weboldalra!

A FOSS Analytical (Hillerod, Dánia) megvásárolta a pécsi Soft Flow biotechnológiai vállalkozást

A FOSS Analytical A/S a 2016. március 2-án zárult tárgyalások eredményeként megvásárolta a Pécsett működő Soft Flow Hungary Kutató Fejlesztő Kft. biotechnológiai céget. A  szerződés aláírásával a FOSS cég 22 új, pécsi munkatársát köszöntötte.

Tovább a teljes sajtóközleményre

Biotechnológia az új sláger a kockázati tőkéseknél

1,7 milliárd forintról több mint duplájára, 3,5 milliárd forintra ugrott a harmadik negyedévben a kockázati- és magántőkealapok által befektetett összegek összértéke

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) legfrissebb jelentése alapján a vizsgált időszakban összesen 24 befektetési tranzakciót zártak Magyarországon, melyeknek átlagos értéke 148 millió forint volt. Nagyobb méretű, magántőke alapok által végrehajtott befektetésre nem került sor, azonban két esetben is a menedzsment kivásárolta a kockázatitőke-befektetőt a harmadik negyedévben.

Tovább a teljes cikkre

MEDISO Kft – Innovatív detektáló technikák és optikai érzékelők sorozatgyártására történő előkészítése

A pályázati projekt 7 különböző európai országból 21 partner együttműködésében valósul meg az STMicroelectronics (Franciaország) vezetésével. A konzorcium erősen piacorientált: a résztvevők közül 17 KKV, melyek 4 vezető kutatóintézettel közösen valósítják meg a fejlesztéseket.

Tovább a teljes sajtóközleményre

Egyedülálló biotechnológiai kutatóközpont Pécsett

Kétmillió eurós uniós támogatással, horvát-magyar együttműködés keretében valósult meg az a projekt, mellyel egy biotechnológiai kutató és egészségügyi bázist hoztak létre a baranyai megyeszékhelyen.

A kutatást, az oktatást és a betegellátást egyaránt szolgálja az orvosi biotechnológiai kutató és egészségügyi bázis, amely horvát-magyar együttműködéssel kétmillió eurós uniós támogatással valósult meg Pécsett. A közös innovációs munka a két ország határ menti vállalkozásait is segíti.

Tovább a teljes cikkre

BioForum 2014 – Sajtóközlemény

A BioForum, Közép-Európa Biotechnológiai és Innovatív Biobusiness Fóruma, együttműködik a Bio-Rio Alapítvánnyal, mely a Rio de Janeiroban található technológiai park menedzsment szervezete – ez az első és legrégebbi dél-amerikai biotechnológiai intézet. Mindazonáltal a BioForum elsődleges célja továbbra is a lengyel biotechnológiai szektor fellendítése, valamint a közép- és kelet-európai régió innovatív üzleti potenciáljának erősítése. … tovább a teljes cikkre

A TargetEx Kft. és a Korányi Intézet új közös kutatási projektet indított Alzheimer-kór ellenes szerek fejlesztésére

A TargetEx Kft. és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet 2014.03.28-án bejelentette, hogy az „EUREKA_HU_12 Programban való magyar részvétel támogatása” című pályázat keretében elnyert támogatással új közös kutatási projektet indított izraeli partnerek közreműködésével “BACE-1 és acetilkolinészteráz közös támadáspontú szelektív Alzheimer-kór ellenes szerek fejlesztése” címmel. A projekt magyar oldali összköltsége várhatóan 90 millió forint lesz, melyhez 67 millió forint támogatást fognak kapni a résztvevők.

Teljes sajtóközlemény

Szabadalmi bejelentésre vonatkozó projektet zárt a SOLVO Zrt.

A SOLVO Biotechnológiai Zrt. közel 600 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Magyar szellemi alkotások hazai és külföldi iparjogvédelmi oltalmának támogatása” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A támogatásból a „Minőségi kontroll készítmények és eljárás kifejlesztésükre” című találmány hazai szabadalmi bejelentésére került sor.

Teljes sajtóközlemény

Újabb sikeres kutatási projektet zárt a SOLVO Zrt.

A SOLVO Biotechnológiai Zrt. 39 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert el az „Akkreditált klaszter tagvállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A közel 78 millió forint összköltségvetésű beruházásból egy gyógyszerfejlesztőket megcélzó termékpaletta bővítésére került sor

Teljes sajtóközlemény

Elárasztják a tőzsdét a biotech cégek

Tömött sorokban mennek tőzsdére az amerikai biotechnológiai cégek, a múlt hét során újabb 8 vállalat hajtott végre elsődleges részvénykibocsátást (IPO), melynek keretében összességében 502 millió dollárnyi forrást vontak be. A befektetők azonban a kilátásokat illetően kezdenek már elbizonytalanodni, ezt jól jelzi, hogy az idén tőzsdére ment cégek mintegy felének az árfolyama már a kibocsátási ár alatt forog – írja a Financial Times.

Tovább a Portfolio.hu teljes cikkére

A Pharmahungary 2000 Kft. új kardiovaszkuláris vizsgálati módszerei az Új Széchenyi Terv keretében

A Pharmahungary 2000 Kft. 2012 áprilisában 16,16 millió forint támogatást nyert az „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére” programban az Új Széchenyi Terv keretében. A 24,87 millió forint összköltségvetésű beruházásban új vizsgálati módszereket fejlesztett ki és eszközöket szerzett be.

Teljes sajtóközlemény

„Ezek a lányok és fiúk mind hősök”

Idén tavasszal nyolc magyar tőkealap-kezelő kezelésében tíz új kockázati tőkealap kezdte meg a működését a Jeremie 3 program keretében. Az X-Ventures – korábban BNV-Equity – vezérigazgatójával, Zsembery Leventévelkészült interjú kockázatról, lelkesedésről, hiányokról, helytelen szocializációról, virágzó startup-piacról.

Tovább a teljes cikkre

Diákmunka: Tanulj, dolgozz!

Napjainkban egyre több vállalat oldja meg a fő profiljával kevésbé összefüggő speciális feladatait külső cég bevonásával. Mindez egyrészt költséghatékony, másrészt az erőforrások az alaptevékenységre összpontosíthatók, minek segítségével a cég jelentős versenyelőnyre tehet szert.

Tovább a teljes cikkre